|
Blog 2005.11.06. Ma
olvastam az eddigi legjobb összefoglalót a mémekről,
a cikkben
jobban le van írva, mint ahogy én el tudnám mondani.
Elgondolkoztató. De ki gondolkozik? :)
2005.11.02. Már
megint álmodtam olyat, mint USA-ban az egy év
vége felé: hogy a kelleténél hamarabb mentem haza.
USA-ban azt álmodtam az ösztödíj vége felé, hogy
vagy egy hónappal hamarabb mentem véletlen haza, és
elfelejtettem mindenkitől elbúcsúzni. Most meg azt
álmodtam, hogy innen Ciprusról. Csak megbeszéltem
egyik legjobb barátommal, hogy majd jön ki hozzám
Ciprusra, csak ezt álmomban elfelejtettem, és már
csak otthon jutott eszembe Magyarországon, és pont
aznap, mikor úgy volt, hogy jön ki hozzám a srác.
Mondom most mi lesz, szegész kimegy Ciprusra, én meg
nem vagyok ott. Úgyhogy siettem ki a reptérre, és
ott szóltam neki, hogy itthon vagyok, és szegény
olyan elkeseredett volt, ott lógó orral rúgta a
kavicsot. Pedig már ilyen strand felszerelésben
volt, papucs, rövidgatya, törölköző. Nem tudom mitől
lehet az a sémájú álom.
2005.11.01.
Elhatároztam, hogy vezetek egy ilyen blogot is, és
ahelyett, hogy napló jellegűen leírnám, hogy melyik
nap mit csinálok, inkább blog jelleggel azt írom le,
hogy mikor milyen gondolataim voltak. Tegnap például
úgy elrepült a nap, hogy nap végére (hajnali 5-kor
bicajoztam haza) visszatekintve nem éreztem, hogy
túl produktív lett volna a napom. Ha is 4-kor
keltem, 5-re értem be az egyetemre. Aztán arra
gondoltam, hogy az időt számolni meg nyilvántartani
nem is jó. Eszembe jutott, hogy 2007-ben már 10 éves
gimis találkozónk lesz. 10 éves. És arra gondoltam,
hogy az időt így számolgatni ugyan olyan
értelmetlen, mint pl. a csillagokat számolgatni (A
Kis Herceg), vagy azt számolgatni, hogy hány
szem esőcsepp esett le, vagy hányat csiripeltek a
madarak, ugyan úgy annak sincs értelme, hogy arra
figyeljünk, hogy hányat kettyent az óramutató. Egy
valóság van, és ez az itt és most.
|